[38-19] [18-1]
Sziszó: - nagyon jól alakul a történet... Kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a folytatása! :) Folytatást kérek minnél hamarabb!!!!!! :) |
Az első randi
Kint eléggé hűvös volt, de jól felöltöztünk, és így nem fáztunk. Megérkeztünk, az Eye-hoz, már így is csodálatos látványt nyújtott a város. Éppen úgy alakult, hogy hozzánk nem szállt be senki, tehát Duncannel kettesben maradtunk. Mikor felértünk a legtetejére gyönyörű látvány tárult elénk. –Ez lélegezet elállító!
-Főleg veled!
-Ezt kár lett volna kihagyni! –éreztem, hogy mögém lép és átkarolja a derekam.
–Annyira jó most itt lenni veled, olyan gyönyörű vagy! –súgta a fülembe, majd adott egy puszit a nyakamra.
–Duncan, kérlek, itt álljunk meg! Én még nem vagyok egy újabb kapcsolatra felkészülve. Remélem megérted.
–Persze! Bocsánat, nem szabadott volna! Már megint az érzelmeim irányítottak! Sajnálom, bocsáss meg nekem!
-Semmi baj! –magamhoz öleltem, adtam egy puszit az arcára és mosolyogtam rá, ahogy ő is rám. Szép lassan leértünk, majd elindultunk sétálni. Sokat beszélgettünk az életünkről, mindketten fáztunk már egy kicsit. Megbeszéltünk, hogy iszunk egy forró csokit és szép lassan hazamentünk. Otthon, már mindenki aludt, így csendesen belopóztuk a szobánkba. Mikor beléptem az ajtón megcsapott a hideg, úgy voltam vele, hogy majd jól betakarózok, meg veszek fel valami vastagabb ruhát és akkor nem lesz baj. Egy órán keresztül szenvedtem, nem bírtam tovább, teljesen átfagytam. Bekopogtam Leehez, hiszen ő volt a legközelebb hozzám, de mélyen aludhatott nagyon, mert meg se moccant. Sy-nál és Ant-nél voltak, így Duncan maradt, hát bekopogtam hozzá, ki is nyitotta.
–Szia! Mi a baj? Miért vagy ennyire felöltözve? –támasztotta az ajtót, ahogy kitárta.
-Hát nem tudom miért, de elromlott a radiátorom és elég hideg van bent. Már nagyon fáztam. –vacogott a fogam is.
–Szegénykém! Gyere be nyugodtan. –húzott be a jó meleg szobájába.
–Gond lenne, ha itt aludnék nálad? –néztem körbe, hogy milyen szép rend van.
-Viccelsz? Örülök neki! Na sipirc az ágyba! –nem kellett kétszer mondania.
–Duncan! –szólaltam meg halkan.
-Hm? –fordította a fejét amerre feküdtem.
-Nem bújhatnék melléd? –néztem én is rá.
-Dehogy nem! Na gyere!... Te jó ég! Te teljesen ki vagy hűlve, remélem, nem leszel beteg!
-Á csak nem! -bűjtam az ölelő karjai közé.
-Hát te tudod, de nem akarsz egy forró fürdőt venni? –melegítgetett egész testével.
-Talán igazad van! -bújtam még jobban.
-Tudod mit én, csinálok neked egy forró fürdőt sok habbal. Addig hozd a hálórucid!
-Rendben! –így is lett. Mikor már kellőképp kiáztam, felhúztam a pizsim és visszamentem a szobába.
–Azért még idebújsz mellém? –kérdezte meg félve.
-Ha szeretnéd?! -néztem rá és ő odahúzott magához.
-Igen!... Nagyon jól éreztem magam veled ma! -adott egy puszit.
-Én is! Nem hittem volna, hogy egy férfi ilyen is lehet. Jó, hogy megismertelek. Jó éjszakát és szép álmokat! –fészkelődtem be, hogy mindenkinek kényelmes legyen.
-Kösz, neked is! Én biztosan szépeket fogok álmodni, főleg, hogy itt vagy mellettem! –mosolyogtunk és elaludtunk egymás karjaiban. Másnap reggel jó volt felébredni mellette. –Jó reggelt hercegnőm!
-Neked is édes! –és csak kicsit kinyújtóztam és ásítottam egy nagyot.
-Na ezt el tudnám minden nap viselni, hogy egy ilyen tündéri nő mellett ébredjek fel. –simizte meg a pocim és csak mosolygott kis kómás fejjel.
–Igen? Akkor ezen könnyen segíthetsz! Menjünk, mert még a végén rosszra gondolnak többiek! –ültem fel.
-És kit érdekel? Mi tudjuk mi az igazság! –erre hangos nevetésbe törtünk ki. Kint elhalkult a társaság.
–Hallottátok ti is? –ült le Ant az asztalhoz.
-Igen! De akkor most mi van? –ásítozott Sy.
-Erre én is kíváncsi lennék! –mondta kissé duzzogva a szöszike. Eközben mi is kiértünk.
–Szép jó reggelt mindenkinek! –mosolyogtam és csak néztem őket.
-Csatlakozom! -ült le Duncy is az asztalhoz.
-Uh valakiknek de jó éjszakájuk volt! -kuncogott Simon.
-Az már biztos, főleg egy ilyen szépség mellett! –mondta huncut mosollyal az arcán Dunc.
–Na elő a részletekkel, de gyorsan! –szakadtunk a röhögéstől Dunc-kal, erre Lee is felkapta a fejét. Aztán elmeséltem mindent, úgy ahogy volt.
–Kielégítő a válasz? –nevettem el magam.
-Igen, de nem erre számítottam! –mondta letörten.
-Ez van Tonykám!
-Jé nézzétek skacok! A mi egyetlen női lakónk egy toppban és egy bugyiban tartózkodik négy félmeztelen pasi társaságában! –kacagott fel Sy s a többiek is elnevették magukat.
-Akkor jól vésd az eszedbe, ezt a látványt, mert nem sűrűn lesz ilyen! –mondtam mosolyogva, és neki láttam a reggelinek…
|
Sértődések ezerrel
Ugyani négy gyönyörű, izmos felsőtesttel találtam magam szembe.
–Na mi van? Úgy nézel, mintha szellemet láttál volna! –néztek rám mindannyian.
-Hát valahogy úgy érzem magam! –közben a tekintetem egyik helyről a másikra vándorolt.
–ÁÁÁ… Vettem a célzást! –esett le Leenek végre. -Pólót fel gyerekek!
-Mi van? –ekkor Duncan is kezdett valamit kapizsgálni. –A csaj nem bírja a látványt! –mondta kuncogva, majd mindenki húzott magára valamit.
–Amúgy te fázol, hogy ennyire beöltöztél? –kérdezte kuncogva Sy.
-Nem, miért? –álltam érthetetlenül, hiszen teljesen normálisan voltam felöltözve, de ugye a fiúk nem ehhez vannak szokva.
–Akkor meg? Nem kell szégyenlősködni! –magyarázta tovább a kis dolgait Simon.
-Hát nem fogok egy szál fehérneműben itt előtettek rohangálni! Azt már most el lehet felejteni! –közben megcsörrent a telefonom. -Bocs srácok! –Peter volt az. -Szia, mit akarsz?... Idefigyelj! Te velem így nem beszélhetsz!... Még hogy elvittem a cuccodat? Emlékezz vissza, hogy mid is volt mikor összeköltöztünk! –kezdtem a kiabálás határán beszélni. Tudod csak azt bánom, hogy összejöttem veled… És már azt is, hogy megismertelek! –ezzel lecsaptam a telefont, nagyon ideges voltam. Kimentem a konyhába, teljesen levert a víz, nagyon melegem volt. –Sy igazad van! Rohadt meleg van ebben a lakásban! –azzal levettem a fölsőm és az ölébe dobtam, majd visszamentem sírni a szobámba.
–Ez most mi volt? –nézett utánam Lee.
-Nem tudom, de nagyon tetszett! –mondta Ant.
-Micsoda test! –sóhajtott Simon.
-Azt én se mondtam, hogy nem tetszett! –közben Simon a felsőmmel babrált, de Duncan kikapta a kezéből és bejött hozzám. Éppen az ágyon feküdtem és sírtam.
–Nálatok nem szokás kopogni? –mondtam hüppögve.
–Sajnálom! Itt a felsőd. –ült le mellém.
–Köszönöm! –sírdogáltam tovább.
-Gyere, bújj ide, aztán mesélj! –tárta szét a karjait.
–Minden olyan jó volt közöttünk, nem tudom hol rontottam el! Úgy gondoltam, hogy ő lesz az igazi az életemben, de tévedtem. Már a gyerekek is szóba kerültek, így két és fél hónapja abba hagytam a gyógyszerszedést is. Istenem, de jó, hogy nem estem teherbe! Duncan ilyen rossz ember lennék? -bújtam a karjai közé.
-Jaj, dehogy! Egyáltalán nem értem, hogy csalhatott meg azzal a nővel! Nem értem hova tette ez a szemét? Ha az én barátnőm lennél, egy perce sem engednélek el!
-Kösz, aranyos vagy! –simogattam meg az arcát. -Amúgy, hogy van a kezed? –néztem meg.
-Még mindig nagyon fáj, de túlélem! –mondta mosolyogva.
–Olyan jó, hogy most itt vagy mellettem és mindezt elmondhattam neked! –nyugodtam teljesen meg és csak még jobban belébújtam.
-Örülök neki, ha ezt érezed! –puszilta meg a fejem.
–Nem lenne kedved este elmenni az Eye-hoz? Mert még sohasem láttam Londont este! Persze, ha csak akarod. –ültem fel és csak összefogtam a hajam.
–Szívesen elmegyek veled!
-Akkor, 18-kor a nappaliban!
-Ott leszek!
Eközben kint: -Mi a fenét csinálhatnak már ennyi ideje bent? –járt fel-alá Baby Blue a konyhában.
–Nem nehéz kitalálni! –kuncogott Ant.
-Én bemegyek, ezt nem bírom tovább! -indult a szoba felé.
-Csak nehogy olyat láss, amit nem akarsz! –kuncogott Tony. Lee nem habozott sokáig bejött, éppen az egyik doboz alján kutattam.
–Te sem tudsz kopogni? –néztem a srácra.
-Mert? -háborodott fel picit.
-És ha éppen mást csináltunk volna ember? –rivallt rá Duncy.
-Valamit megzavartam? –kérdezte félve, nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögő görcs.
–Igen haver, nagyon is megzavartál valamit! –adta alá még tovább a lovat.
-Duncan hagyd már! Éppen csak beszélgettünk, semmi egyéb.
–Ja, akkor jó! Látom egész, jól haladsz a kipakolással. –nyugodott meg picit.
–Igen! Ma már itt tudok aludni! –mondtam mosolyogva.
–És van már estére valami programod? –kérdezte reménykedve.
-Igen! –adtam rá választ.
-Értem! –mondta csalódottan. -Hát, akkor beszélünk még! –majd kiment.
–Asszem én is megyek készülni, mert már fél 5 van, és nem akarok rád szégyent hozni! –mászott ki az ágyamból és mosolygott.
-Ne hülyülj már, de nekem ne öltözz ki, mert én sem fogok! Duncan lázasan készült, míg én befejeztem a pakolást.
–Te Dunc hova készülsz? –evett megint valamit.
-Hát randira! –vágta rá vigyorogva.
-És ki lesz az a szerencsétlen áldozat? –mondta unott fejjel.
-Soha nem találod ki! –hencegett.
-Akkor mond meg! –kapcsolta be a tv-t.
-Te akartad! Victoriával megyek el!
-Hogy micsoda? –nyúlt el a képe.
–És ő ajánlotta fel, én meg természetesen elfogadtam! –mondta büszkén, erre Lee ledobta magát a kanapéra és elkezdett TV-t nézni. Pontban 18-kor toppantam be a nappaliba, a szerelésembe. http://www.polyvore.com/untitled/set?id=22435712 Lee majdnem lefordult a kanapéról mikor meglátott, de Duncan is csak lesett.
–Akkor indulhatunk? -kérdeztem mosolyogva.
-Persze! –mondta széles mosollyal az arcán. -Majd jövünk! - szólt oda Leenek, aki nem reagált semmit és elindultunk a megbeszélt hely felé….
|
Folytatást szeretnék :) ha lehetne :) |
Az első közös este és reggel
Lee már a második kockánál elvágta a kezét. –Basszus! –tettek kis édesen az újját a szájába.
-Mi van? –szólt neki oda Duncan.
-Semmi csak megvágtam magam! –erre a fiúk elkezdtek nevetni.
–Gyere, bekötöm. Addig Simon rád bízom a többieket! –és csak kimentem vele a fürdőbe, ahol a kötszeres zacsi volt.
-Nem fogsz bennem csalódni, ígérem! Egész jó álltunk, már csak a tésztát kellett kifőzni.
–Duncan gyere csak! Most rajtad a sor! –megfogta a forró fedőt, és egyből eldobta. –A kurv… -rögtön felhólyagosodott a keze.
–Nyomd gyorsan hideg víz alá! –közben Sy ás Ant valamit, ökörködtek, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis összetörték az összes tányért.
–Na ez nagyszerű! Innentől kezdve egy férfi sem léphet be ebbe a konyhába! Az egyik elvágja magát, a másik megégeti és a másik kettő tőr meg zúz. Rosszabbak vagytok, mint az óvodások! Veletek kész kalamajka a főzés! –mondtam fejcsóválva. Nagy nehezen leültünk végre enni, olyan fél 9 lehetett, elkezdtünk beszélgetni.
–És ki hogy áll szerelmi téren? Lee mi egy cipőben járunk… -húztam meg a vállam cukin.
-Szabad vagyok, mint a madár baby! .kuncogott Dunc a mély hangján.
-Én is! –vágta rá Antony.
-Dettó! –helyeselt Simon.
-Na jól összejöttünk! Ennyi erővel meg is nyithatnánk a „Magányos Szívek Házát”! –mondtam nevetve.
–Nem olyan vicces! –szabatkozott Duncan.
-Tudod milyen rossz egyedül felébredni! –állt elő kis cuki mosolyával Baby Blue.
-Nem tudsz odabújni senkihez! –mondta Sy.
-Na ne már, hogy ilyen cuki pasiknak nincsenek barátnőik! Ugye csak most ugrattok?! –hitetlekedtem kissé.
-Nem sajnos! –mondta fejcsóválva Ant.
-De talán te segíthetnél ezen a problémán! –nézett rám reménykedően.
-DUNCAN!!!
-Hagyjátok, már szegényt! Állandóan lekiabáljátok! –néztem rájuk mosolyogva.
-Csak azért, mert még nem tudod milyen! –szólalt meg teli szájjal Lee.
-Vicy magamért szeret! -húzta magát ki kis büszkén.
-Na ezt most, hagyd abba, ha jót akarsz magadnak! -szólalt meg megint a szöszi.
-Fejezzétek be, mert rendet rakok köztetek! –avatkozott közbe a rangidős.
-Én is szóhoz juthatnék? –erre elhallgattak. -Köszönöm! Ha ekkora galibát csináltam már most, akkor lehet jobb, lenne, ha itt hagynálak titeket és elköltöznék máshova! –azok a kétségbeesett arcok.
–Csak nincs valami bajod velünk? –hagyta az evést abba Lee.
-A világon semmi, csak nem akarom, hogy miattam veszekedjetek. –sóhajtottam egy nagyot.
–Jaj, de édes vagy! –folyt kicsit széjjel Duncy.
-Nyugi, mi mindig ilyenek vagyunk! Főleg, ha egy ilyen csinos csaj van a közelünkben! –mondta mosolyogva, kuncogott Simon.
–Ugye akkor nem utáltál meg minket máris? –nézett elkerekedett szemmel Antony.
-Jaj, de butus vagy! Hát persze, hogy nem! –majd össznépi ölelkezést tartottunk. -Azt hiszem valakiknek eltévedt a keze! –szólaltam meg.
-Bocs! –mondta a két tettes mosolyogva, aki nem más volt, mint Lee és Dunc.
-És amúgy mivel foglalkoztok? –ültünk vissza a helyünkre.
-Hát mi valójában egy zenekar vagyunk. Éppen most adtuk ki az első albumunkat. –dicsekedett Duncan.
–Ezt nem hiszem el! Ilyen pasik közé keveredni. Nem elég, hogy helyesek és még énekelni is tudnak… Énekelnétek nekem valamit? –könyököltem fel az asztalra és a fejem a kezeim közé tettem.
-Persze! Akkor srácok, Best in me? –számolt be Lee. Gyönyörű volt, ahogy énekeltek. Csak lestem milyen szép volt a dallam és a szöveg. Befejeztük az evést, mindent szépen elmosogattam és elpakoltam, aztán ledobtam magam a kanapé sarkába.
–Na mi van cica? Nem mersz idejönni? –vigyorgott Lee szélesen.
-Ne is foglalkozz vele! –legyintett Sy.
-Gyere közénk, ne ülj ott egyedül. –húzott le magukhoz Duncan.
–Lehetőleg mellém! –sajátított ki picit magának Lee.
-Inkább középre ülök és abból nem lesz vita! –eléggé fáradt voltam, így elaludtam Lee és Dunc ölelésében.
–De édesen alszik! –suttogta Lee.
–Bárcsak a barátnőm lennél kicsim! -simította ki a hajam az arcomból Duncan.
-Azt felejtsd el! –vágta rá Ant.
-Álljatok már le, ő az enyém lesz! A bőrünk is… -szólalt közbe Simon is akkor már.
-Hallgassatok már! Még a végén felébred! –csittelte le őket Duncan.
-Már ébren vagyok! Megyek fürödni, addig ti is tegyétek el magatokat holnapra! Előre is köszönöm! –mire visszaértem senki nem volt ott és meg volt szépen ágyazva. Másnap reggel még mindenki aludt, gyorsan felkeltem főzetem kávét és csináltam egy kis reggelit. Majd egyesével mindenkihez bementem egy csésze kávéval, Ant volt az első. –Jó reggelt!
-Szia! –nyomtam a kezébe a kávét.
–Csináltam egy kis reggelit, ha gondolod, akkor gyere enni. Szia Duncan!
-Szia Édes! Kávé? Kösz!
-Nincs mit! Gyere reggelizni! -
Ott leszek!
-Jó reggel Simon!
-Neked is! Te már fent? Nem vagy valami lustálkodós típus!
-Hát nem, hamar kivet az ágy! –mondtam mosolyogva. Végül Lee következett. –Jó reggelt! –nem kaptam választ. Olyan édesen aludt, szét volt terülve az egész ágyon. Letettem a csészét az éjjeli szekrényre és leültem az ágy szélére, majd elkezdtem simogatni a hátát. –Jó reggelt kis mormotám! –erre csak nyöszörgött és felém fordult, de a szemei még csukva voltak. –Lee! –hajoltam hozzá közelebb, erre megfogott és berántott maga mellé.
–Jó reggelt neked is szépségem! –kuncogott és adott egy jó reggeltes puszit az arcomra és csak simizte a derekam.
-Azt ugye tudod, hogy ez így ne volt fer! -néztem rá és nyomtam én is egy puszit az arcára.
-De nekem jól esett! –mondta mosolyával.
–Amúgy hoztam kávét, és ha éhes vagy kint van kaja is. –tápászkodtam ki az ágyából.
–Az szuper, mert mindjárt kilyukad a gyomrom! –simogatta meg a kockáit.
-Akkor futás, ne legyen nekem itt ájuldozás a végén! –mondtam nevetve. Akkor kint találkozunk! –néztünk jó mélyen egymás szemébe.
–Rendben! –majd kimentem még pirítóst csinálni. Mikor megfordultam szinte ledobtam a tányért, ami a kezemben volt. Csodálom, hogy nem kaptam szívrohamot…
|
Egy szimpla beszélgetős nap
A fiúk nem tudták mire vélni a dolgokat, én meg remegve a dühtől elkezdtem kiabálni.
–Te szégyentelen! Mit képzelsz magadról! –fakadt ki belőlem a nagy méreg.
-Héj, héj ne beszélj így a barátnőmmel! -nézett rám nagyon dühösen lee.
-Tudod te egyáltalán, hogy kivel van dolgod?
-Ezt most miért mondod? –vágott egy csodálkozó arcot, de még mindig dühösen.
-Majd a kis „hölgyike” elmondja! –beszaladtam a szobámnak nevezett helyre és elkezdtem sírni. A két fiú is bejött:
-Mi a baj? -Miért lettél ennyire ideges? –ültek le körém és simogattak, hogy nyugodjak meg.
-Ez az a nő, akivel megcsalt Peter! –erre a fiúk kikerekedett szemmel néztek rám és leültek mellém, hogy megvigasztaljanak. Kint:
-Mi van most? Magyarázatot kérek! –vágta a nőhöz a szavakat.
-Nem tudom! –mondta idegesen.
–Chatrin! –kezdett kiabálni
-Biztos be van csavarodva! –Lee berontott a szobámba.
–Victoria azonnal mondd el, miről van szó! -lett még dühösebb, mint az előbb.
-Igen? A kis barátnőd hallgat, mint az a bizonyos valami a gazban?
-Beszélj már, mert esküszöm, hogy valaki szorulni fog! –kapta fel a vizet.
–Ez a nő volt a drágalátos párom szeretője! –láttam Leen, hogy szíven üti a dolog. Most megleptelek mi? –majd megfordult és…
-Takarodj a szemem elől! Nem akarlak soha többé látni! Megértetted?
-De Lee Baby!
-Fogd be és kotródj! –azzal kitessékelte a lakásból és rávágta az ajtót, majd visszajött hozzánk.
–Végre megszabadultunk ettől a nőtől! Kösz Victoria! –újjongtak a srácok picit.
-Hát nem így akartam belopni magam a szívetekbe.
–Hát az már megvolt tegnap este! –mosolyogtak, csak Lee nem, mert még a sokk hatása alatt volt.
–Jaj ne is hozzátok fel! Jobb, ha nem tudom mit műveltem! –mondtam szégyenkezve.
–Nyugi nem csináltál semmit, mert én nem engedtem! –szólalt meg végre Lee, de utána el is ment.
–Segítetek felhozni a maradék dobozt?
-Persze! Neked édes mindent!
-Benézek Leehez, aztán megpróbálom jobb kedvre deríteni.
–Rendben!
Bekopogtam hozzá: -Szia! Bejöhetek?
-Gyere! –ült lehajott fejjel az ágyán.
-Sajnálom, hogy így kellett ezt megtudnod! Ha nem jöttem volna ide, akkor…
-Ne okold magad! Jobb is így, mert a fiúk nagyon nem szerették őt. És néha kezdett nekem is már az agyamra menni.
–Akkor nem értem mire ez a szomorkodás?
-Csak tudod nem ezt vártam tőle!
-Megértem, de ha nekem nem mosolyogsz, akkor merényletet követek el ellened!
-És ugyan mit? –mondta még mindig orr lógatva. Elkezdtem csikizni, szakadt a röhögéstől.
–Ezt ne csináld, mert nem bírom! –de azért nem hagyta magát teljesen. Körben a fiúk is felértek a maradék dobozzal.
–Hát itt meg mi folyik? –közben megdobtam egy párnával és mindenki beszállt a játékba, és nagyon jól éreztük magunkat. Egy időre rá mindenki lihegve rogyott össze.
–Ilyen jót régen nevettem! –mondtam még mindig kuncogva.
-Rólam ne is beszéljünk! –vett egy nagy levegőt a szöszi.
-Na Vicy, már ezért megérte, hogy idejöttél! –rápillantottam az órára.
–Hú, már ennyi az idő? Rohanok csomagolni, mert így nem lesz hol aludnom! Bocsika srácok! –majd ők elkezdtek beszélgetni.
–Mi lenne, ha elrángatnánk bevásárolni és főznénk valami finom vacsit! Ő biztos tud főzni. Na?
-Én benne vagyok!
-Szuper ötlet!
-És akkor majd nálam fog aludni!
-DUNCAN!!!!! –rivalltak rá.
–Jól van, na! –mondta kissé elpirulva. Már jöttek is át hozzám.
–Dobj el mindent és gyere velünk! –vette ki a kezeimből Lee a holmikat.
-És mégis hova? –néztem rá kicsit elkerekedett szemekkel.
–Gyere, elmegyünk bevásárolni és csinálunk egy „ismerkedős estet”. –mondta Duncan kis mosolyával az arcán.
–Rendben! Akkor ma a nappaliban alszom!
-Dehogy majd nálam!
-DUNCAN!! –szóltak rá egyszerre.
–Ha akarod és a többiek, sem bánják, akkor szívesen!
-Na azt már nem! –vágta rá egyből Lee.
-És velem, akkor mi lesz? –szólalt meg a hátul álldogáló Antony.
-Tudjátok mit! Maradok a nappalinál! Menjünk inkább, mert így soha nem fogunk végezni! Sokat hülyültünk a bevásárlás során, majd hazamentünk.
–Nos, ki tud főzni? –kérdeztem mosolyogva.
–Én igen! –mondta Lee.
-Akkor ma nem kell együnk! -vágta rá Ant.
-Nekem egész jó megy! –mondta Sy, de nem hencegve.
-Ant?
-Hát nekem van egy-két dolog, ami nem teljesen tiszta!
-Jesszus, hogy tudtatok létezni?
-Egyszerű! Gyorskaja. –szólalt meg nemes egyszerűséggel Lee.
–Na akkor most gyorstalpaló szakácstanfolyam veszi kezdetét! Lee te vág fel a hagymát. Sy, mivel egy kicsit gyakorlott vagy rád bízom a húst. Duncan te a tésztát fogod kifőzni. Ant te meg nekem segítesz, és nagyon figyelsz! Mindenki tudja, hogy mit csinál?
-Igen! - felelték kórusban.
–Helyes! Akkor hajrá! Kezdtünk bele a nagy feladatba…
|
A költözködés
Olyan fél 12 körül kezdtem nyitogatni a szemem, őrülten fájt a fejem. Az oldalamra fordultam és egy ismeretlen arcot pillantottam meg, aki úgyszintén ébredezett.
–Hát te meg ki vagy? És egyáltalán hol vagyok? –ugrottam ki az ágyból, de csak az alsóneműm volt rajtam. -Úr Isten mit tettem? Nem emlékszem semmire! Hol a ruhám?
-Nyugodj már meg! Még fel sem ébredtél, és máris pörögsz? –mondta morogva és csak a fejét belenyomta a párnájába.
-A fejem mindjárt szétesik! .kaptam a fejemhez és forgott velem az egész szoba.
-Gyere, feküdj vissza, addig hozok egy kávét. –mondta ásítozva és felült az ágyon.
–Inkább add vissza a ruhám, és már itt sem vagyok! Elmegyek azonnal haz…-akadt meg bennem a szó, mert beugrott az este első fele. -Hiszen nincs is otthonom! –fakadtam sírva. Közben odaült mellém a srác, átkarolt és vigasztalni kezdett.
–Semmi baj, majd megoldjuk a helyzetet! A szomszéd szoba úgyis kiadó! A fiúk úgyse bánják szerintem, ha idejönnél lakni. –karolta át a vállaim és megsimogatta a hátamat, majd magához ölelt.
–Én nem akarok senki terhére lenni! És még a neveitekre sem emlékszem, sőt semmire a tegnapi estéből! Sajnálom! –Lee kirohant és riadóztatta a többieket.
–Srácok! Gyertek a szobámba! Kupaktanács! –mindenki tök kómás volt, de azért bemásztak hozzánk. –Hát az a helyzet, hogy a mi kis vendégünk otthon nélkül maradt! Szóval kellene neki a kiadó szoba. Mit szóltok hozzá? –vigyorodott el kis kómásan és visszacsüccsent mellém.
-Örömmel fogadjuk köreinkben! -mosolyodott el a szöszi srác.
-Jó, hogy itt lesz, legalább nem csak ezzel a 3 kölyökkel kell megosztanom az életem. –ásított a barna bőrű kedvesnek tűnő férfi.
–Felőlem, maradhat! Le kell egy női kéz ennyi pasi mellett! –csapta össze a kezeit és levágódott az ágyra.
-Akkor ezt meg is beszéltük! És lenne itt még egy probléma! Nem tudjuk, hogy mi a neved! –vigyorgott szélesen és végigpásztázott a szemeivel.
-Hát ez velem is így van! –mosolyodtam el, majd belekezdtem. -Victoria Jamesnek hívnak, és 23 éves vagyok. Tegnapig volt egy tökéletesnek mondható kapcsolatom, de mint kiderült a másik félnek nem ez volt a véleménye, ugyanis megcsalt 6 hónapon keresztül. Visszamenni meg nem akarok abba a lakásba, úgyhogy most itt vagyok fedél nélkül! –próbáltam erős maradni, de nem mindig sikerült.
–Semmi baj édeském! Amúgy Lee Ryan vagyok. –adott két fini puszit az arcomra.
–Duncan James. –Antony Costa. –Simon Webbe. –mutatkoztak be sorra-sorra.
–Örvendek! Így már nem érzem magam annyira hülyén. –erre mindegyik csak nevetett.
–Akkor most itt fogsz velünk lakni? –nézett nagy szemekkel a barnahajú srác, Ant.
-De tényleg nem akarok zavarni! –emeltem fel a kezeim, hogy tényleg nem akarok bekeverni semmit sem.
-Nem már, miért zavarnál! –mosolygott rám kedvesen az idősebbik szöszi.
-Itt maradsz és kész! Az ügyet lezártam! –jelentette ki határozottan.
-Köszönöm! –majd egyesével megöleltem őket. Valaki lenne olyan rendes és visszavinne az Opálhoz, gondolom, ott marad a kocsim. –Leenek megcsörrent a telefonja.
–Szia Édes! Rendben 20 perc múlva ott leszek érted. Szia szeretlek! -csacsogott kis aranyosan és szerelmesen a másik félnek.
-Jaj ne! Ugye nem hozod ide! -fakadt ki Duncan.
-Találj ki valamit, mert én ne fogom a nyávogását elviselni! -mondta a csokibarna Sy.
-Ne már… -nézett kis kedvetlenül Lee.
-Mielőtt egymásnak esnétek, hívok egy taxit! –kerestem elő a telefonom a táskámból.
-Majd én elviszlek! –ajánlkozott fel Duncan és vete a kis cumóját.
–Akkor kösz! –elindultunk.
–És mikor jössz hozzánk? –kérdezte és a hangja elárulta, hogy mennyire izgatott.
-Amilyen hamar csak tudok! Még ma! Csak tudod nagyon sok cuccom, van és egy kicsit sokáig tart, míg összepakolok. –sóhajtottam egy nagyot.
–Segítek én neked! –virult fel az arca és megfogta a kezem finoman.
-Á, hagyd csak! Nem akarlak kihasználni, de azért kösz! Már így is rengeteget segítettél! –húztam el a kezem és csak a táskára tettem és rámosolyogtam.
-Ugyan már! Szívesen segítek! Tudod mit? Mutasd az utat, aztán nálad találkozunk! –majd átszálltam a kocsimba, Dunc követett. Peter szerencsére nem volt otthon.
–Érezd magad otthon! Amúgy nem vagy éhes? –dobtam le a nappaliba a cuccaim a kanapéra.
-Hát egy kicsit igen! –vakargatta cukin a fejecskéjét.
-Akkor szolgáld ki magad! Addig én elmegyek letusolni, és utána nekiállhatunk a munkának! –mondtam szemöldök húzogatva. Közben a másik helyen:
-Lee ezt nem hiszem el! Miért hoztad fel? -mondta kiakadva Simon és a falat tudta volna vakarni a nőtől.
-A barátnőm basszus! Sy ne csináld már! –szabadkozott a szöszike, e feleslegesen.
-Tudod, hogy mennyire utáljuk!
-Mit csináljak vele?
-Szakíts vele és hozz egy normálisabbat! –ajánlotta neki Antony.
-Lee Édes! Gyere már! –mondta nyafogva a csaj é a telefonját nyomkodta majd a körmeit nézegette.
–Na jó, nekem ebből elég ennyi! Ant jössz? Felhívom Duncot és elmegyünk valahova! –kapta fel a kabátot és a kocsikulcsot a pultról.
-Benne vagyok! Szia Duncan merre vagy? Mi már megőrültünk itthon! –hangzott a kérdés immáron a kocsiból.
-Éppen Victoriánál! –ivott egy kis kávét, amit én csináltam közben.
-Hogy-hogy? –kérdezte kicsit elképedve.
-Segítek neki összepakolni, hogy hamarabb be tudjon költözni. –válaszolt kis boldogan.
–Akkor mi is megyünk, mert ezt már nem lehet bírni! –közben lefürödtem és elkezdtünk pakolni, ekkor valaki csöngetett. A fiúk voltak azok.
–Hát ti meg? –néztem rájuk nagy és kicsit értetlenkedő szemekkel.
-El kellett menekülnünk otthonról! -vágták rá egyszerre.
-Ennyire szörnyű a helyzet? –kérdeztem nevetve.
–Majd te is megtudod, és akkor másképp fogsz róla nyilatkozni! Mivel ilyen sok kéz volt segítségemre, hamar végeztünk, majd kora este elindultunk az új otthonom felé. Az első dobozokat vittük fel, az ajtón túlról nyávogás hallatszott.
–Felkészültél? –néztek rám és csak lenyomta Simon a kilincset.
-Fel! –de ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám bent. Beléptünk és mikor megpillantottam a bizonyos illetőt kiesett minden a kezemből. |
Sziszó: Jó kis kezdet :) már alig várom mi lesz másnap reggel.
Judy: kiváncsi vagyok a Sammi-Lee-Gabi konfliktus további folytatására.
PPP: Remélem rá szánod magad a történet írásra :)
Örülök neki hogy kicsit fellendül ez a topic is :)
|
Nagyon jó, nagyon jó. Folytassátok hamar :) Lehet én is megpróbálkozom eggyel, bár kicsit később, ki kell találnom valami érdekes alapot :) |
Meglepetések sorozata
Az én nevem Victoria James, 23 éves vagyok és Londonban élek immáron 6. éve. Külsőmet tekintve 170cm magas, 55kg, barna, melírozott hátközépig érő hajam van és gyönyörű szép smaragdzöld szemeim, amik vonzzák a tekintetet, és egy kicsit kreolos a bőröm. Tehát annyira nem vagyok átlagos, de azért nem tűnök ki olyannyira a nagy tömegből. Két év élek boldog párkapcsolatban, Peterrel és már a közös jövőnket is szervezzük. Egyik péntek este elhatároztuk, hogy elmegyünk bulizni. Szépen összekészültünk, én egy ruhát vettem fel egy magas sarkú szandállal. Peter egy farmert és egy pólót húzott fel, nem vitte túlzásba a dolgokat, de én úgy voltam vele, hogy ne szégyelljen, hanem inkább legyen büszke rám. A Wax Bar mellett döntöttünk. Odabent nagy volt a tumultus, de jó bulinak ígérkezett. Rendeltünk magunknak egy-egy italt, majd elmentünk táncolni. Miután visszaültünk, láttam rajta, hogy valamiért ideges, hát rá is kérdeztem:
-Mi a baj szívem? –néztem rá kis édesen és odabújtam a nyakához.
-Semmi csak nem érzem jól magam! –és csak picit eltolt magától, amit nem igazán értettem és megvakarta a tarkóját…
-Akkor menjünk haza, csak előbb még beugrok a mosdóba. -adtam egy puszit az ajkaira
–De siess! –sürgetett.
-Rendben! –majd távoztam.
Közben kint zajlottak az események.
–Te meg mit keresel itt? Mondtam, hogy Vicivel idejövünk! –kapott a nő kezéhez és kicsit megrántotta.
-Látni akartalak! Mikor találkozunk megint? –majd vad csókolózásba kezdtek. Ekkor kiléptem az ajtón és dühösen rohantam feléjük.
–Te meg ki vagy? És Peter te meg… -és alig akartam hinni a szemeimnek a düh maga alá kerített a látottak miatt, ami nem meglepő.
-Nyugodj, meg kérlek! Ez nem az, aminek látszik! -jött oda és csak megsimogatta az arcom.
-Ne nézz már hülyének! És mióta tart ez a kis románc mi? Nem merj hazudni, mert még azt is megbánod, hogy megszülettél! –csaptam a kezére és eltoltam magamtól.
-Már 6 hónapja. –hajtotta le a fejét, majd rámnézett nagy őzike szemekkel, mintha ártatlan lenne.
–Hát a pofám leszakad! És még én akartam tőled gyereket! Ezt nem hiszem el! Holnap, pedig elköltözök! –kaptam fel a táskám és a kulcsom kutattam.
-Vicy szívem ne csináld már! Gyere, beszéljük meg! -fogta meg a kezeim és emelte fel a tekintetem a tekintetébe
-Többé ne merj így szólítani! Megértetted? Amúgy meg nem érdekel a kamu szöveged! –húztam el az arcom a kezeiből.
-Kérlek, bocsáss meg! –fogta meg a derekam és csak kicsit magához húzott.
-Azt a napod te ne éred meg! További jó enyelgést! –vágtam jól pofon és azzal a mozdulattal otthagytam őket. Beültem a kocsimba és elhajtottam egy másik helyre, az Opál-ba, nem érdekelt semmi és senki. –Egy üveg vodkát és egy doboz cigit kérek! –szóltam oda pultosnak és remegő kezekkel gyújtottam rá a cigire.
–Az nem lesz neked sok egy kicsit cicám? –szólalt meg egy szőke fiú mellettem hatalmas nagy mosollyal az arcán.
–Mi közöd hozzá mi? Ja és nem vagyok a cicád! Ha már itt tartunk anyuci, tudja, hogy hol van a kicsi fia? Nem kellene neked már alukálnod az ágyikódban? –vágtam vissza és meghúztam az üveget, ezután egy jó mélyet szippantottam a cigimből
–Hú de tüzes a kis csaj! Ezt most megkaptad Lee haver. –röhögött a mellette ülő srác, Duncan és csak belekortyolt Bacardiába.
–Ennek a csajnak aztán felvágták rendesen a nyelvét! -kuncogott a kicsit ledöbbent srác mellettem.
-Na mi van Lee! Meg van a ma esti áldozatod? Mert ha neked nem kell, akkor majd szívesen hazaviszem az ágyacskámba! –hadarta Duncan
-Azt felejtsd el hamar, de gyorsan! –Sy és csak picit előrehajolt, hogy jobban láthasson.
-Ez a cica, ma az enyém lesz! Rég kiszemeltem magamnak! –Ant, aki csak somolygott magában. Erre Duncan akcióba lendült, közben én már az üveg felénél járhattam.
–Szia Édes! Mizujs, csatlakozhatok? –ült át a másik oldalamra és a combomra csúsztatta finoman a kezét.
-Persze! Már kezdtem egy kissé egyedül érezni magam! –nem igazán tudtam, hogy miket is beszélek, vagy egyáltalán mit teszek.
–Akkor, ezen könnyen segíthetek! –ültem közelebb a sráchoz és picit bújtam is hozzá . A fiúk csak bámultak, mert egy kissé rövid volt a rucim ugyebár.
–Na, mi van? Nem mertek közelebb jönni? Nem leszek rossz kislány, ígérem! –erre mindegyik csak somolygott. De hogy is hívnak téged szépfiú? -Duncan.
–És téged szöszi? -Lee vigyorgott ismét szélesen.
–Téged ott? -Simon. –És téged? Jaj, de kis félős! Segíteni kell a helyzeten! –majd odamentem hozzá és lesmároltam. Szóval? –Antony. –vágott kicsit szeppent arcot a srác.
–Héj, héj kislány! Tudtommal én jöttem ide hozzád és nem ő! –közben már Simonnal foglalkoztam. –Nyugi, téged sem hagylak ki! –majd Dunc következett, ittam megint egy pohárral.
–Akkor már csak te lennél vissza, kis őrangyalom! Nem felejtettelek ám el! –bújtam oda hozzá és csak megsimogattam az arcát.
-De mi ez a nagy ünneplés? Hol vannak a barátaid? –csúsztatta akezeit a hátamra és lágyan simogatott.
-Gyere ide és megsúgom! –mondtam mosolyogva és hozzá hajoltam és a fülébe súgtam. -A barátom 6 hónapig csalt meg egy hülye ribanckával! –nevettem el magam. -De cssssss…. –meg akartam csókolni, de nem engedte. -Mi van már neked, sem vagyok elég jó?! –csattantam ki és kiittam az üveg tartalmát és elkezdtem nagyon szexisen táncolni. Erre Dunc nagyon beindult és elkezdett rendesen tapizni, de a másik két fiút sem hagytam hidegen.
Lee hirtelen felkapott: -Hagyjátok már! Azt se tudja, hogy mit csinál vagy, hogy egyáltalán hol van! –és fogta a kulcsát meg a kabátját.
-És ez mikor érdekelt téged? –nézett elhűlt képpel a másik szöszi.
-Ne csináld már Lee! –eközben mi csak haladtunk kifelé a bárból.
–Na mégis meggondoltad magad? Ez az éjjel a tiéd, lehet! –elkezdtem csókolgatni.
–Hagyd ezt! –majd berakott a kocsiba és elindultunk hozzá. A srácok is hamar hazaértek.
–Lee ezt megkeserülöd! Hol a csaj? –dühöngött Duncan és már indult Lee szobája felé.
-A szobámban! -lépett utána a srác és megfogta a karját.
-Gondolhattam volna! Ma velem fog lenni! -ért majdnem az ajtóhoz.
-Ha bemersz menni a szobámba, Esküszöm, hogy megöllek! -húzta egy heves mozdulattal vissza és a szemei szikrát szórtak.
-Persze! Az összes jó csaj csak neked jut! Mindig te húzod meg őket! Hát ez most nem fog összejönni! -rántotta ki kezét a markoló kezek közül.
-Te barom! Azt se tudod, mi van vele! Ma dobta a hapsija! És amúgy is már a kocsiban bealudt! Erről ennyit! –majd bejött hozzám és betakargatott és lefeküdt mellém. Aztán másnap délelőtt…
by Sziszó
|
Sziasztok!
Mivel megkaptam az engedélyt, így felteszem én is egy volt storymat, míg nem találok ki egy újat! :P
Annyit érdemes róla így előjáróban tudni, hogy még a fiúk azon idejéből van, mikor még ment a nagy bulizás, csajozás, semmi kötöttség nem volt nekik.
Hát remélem tetszeni fog és el is olvassátok, nemsokára jön az első részem:) |
Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólásokat. :) Itt is van a második rész. Megpróbálok minden nap hozni egy új részt, de holnap megkezdődik nekem a suli, szóval nem ígérek semmit. Na és akkor nem is beszélek tovább...
Haragos szelek
(2.rész)
- Sziasztok! - hallottam Sammi magas, de mégis nőies hangját. Mióta ismertük egymást, mindig is ellenem volt, hisz a legelső számú ellenségének számítottam, mivel több dolgot tudtam Lee-ről mint Ő maga. Hiába elmagyaráztam már neki jópárszor, hogy Lee és köztem soha nem lesz semmi sem, Ő nem hitt nekem, és folyton-folyvást azt állította, hogy Lee megcsalja őt....Velem. Ezen sokszor jókat vigyorogtam, hisz soha, még csak egy csók sem csattant el Lee és köztem. Jó egyszer előfordult, amikor még eljártunk bulizni, de azt is csak fogadásból tettük.
- Sziasztok! - fordult meg Lee szinte azonnal, és odament kis családjához. Ryan két éves korára már elég szépen sétálgatott ahhoz, hogy ne kelljen babakocsiban hordozni. Így édesanyja kezét fogva léptek be a stúdióba. A kisfiú, szinte azonnal édesapjához "rohant", aki örömmel kapta fel ölébe kisfiát.
- Gabi néni... - nyújtotta felém kis kezét a gyerkőc. Odaléptem Lee mellé, és megpusziltam Ryan arcocskáját. Majd Sammi odalépett vőlegényéhez, és megcsókolta. Éreztetni szerette volna velem azt, hogy Lee az övé, és senki másé.
-Szia Gabriella. - nézett rám lenézően, majd megigazította mélyen kivágott felsőjét. Azt hiszem már tudom mibe lett annak idején Lee szerelmes. Persze ezen hirtelen jót mosolyogtam.
- Szia Sammi. Mi újság? - néztem "ellenfelemre", akinek szinte már égnek állt a haja, olyan mérges volt.
- Semmi különös, viszont látom Te híztál. - nevetett.
- És még sokat is fog...khm... - köhögött Lee.
- Már megint beteg leszel? - nevettem, hisz csak Lee lehetett olyan, hogy nyár teljes közepén megfázzon.
- Remélem nem... - rázta a fejét, és közben mosolygott.
- Miért is fogsz hízni? - emelte fel szemöldökét a szőke díva. Hangjában a megvetés, és a féltékenykedés látszott.
- Gyermeket várok. - mosolyodtam el.
- TE? - nevetett fel hangosan.
- Igen. - simogattam meg a hasamat.
- Gabi néninek kisbabája lesz? - kérdezte Ryan édesapjától.
- Igen kisfiam. - mosolygott Lee, de közben Sammire nézett nagyon csúnyán.
- Jó ne nézz így rám... -nevetett továbra is. - Csak olyan hihetetlen, hogy ezt a tramplit valaki felcsinálja. - kezdett el jóízűen röhögni, de nem sokáig tehette, hisz már egy régóta bennem gyülekezett pofon érte jobb orcáját.
- Mostantól kezdve hagyjatok mindannyian békén. - kiabáltam. - Senkire nem vagyok kíváncsi, főleg rád nem. - néztem Sammire, majd Lee-re pillantottam. - Elérte a menyasszonyod, hogy egy ideig békén hagyjalak Téged is. Gratulálj neki a helyemben is. - kaptam össze a táskámat, és kifutottam a stúdióból.
Kifelé menet, még hallottam, ahogy Sammi dühösen utánamkiáltja, hogy reméli, hogy örökké egyedül leszek, és hogy soha nem fogom megtalálni a oldogságot.
A régóta bennem gyülemlett feszültség így jött ki belőlem. Mikor kiléptem a 10 emeletes ajtaján, már bántam azt, amit tettem, de nem érdekelt. Nagyon mérges voltam, mikor beültem autómba. Pár percig muszáj volt csak ülnöm, és lenyugodnom, mert tudtam, hogy mérgesen felelőtlenül vezetnék. Ahogy ezt mindenki nagyon jól tudta.
Mivel a stúdióban ott voltak a többiek is, így Duncan gyorsan utánam szaladt. A kormányra hajtottam a fejem, és szinte forrtam a dühtől. Ijedtemben összerezzentem, amikor bekopogott autóm ablakán.
- Beülhetek hozzád? - kérdezte kedvesen. Szótlanul lenyomtam a gombot, ezzel jelezve neki azt, hogy jöhet.
- Mit szeretnél Dunc? - mondtam ingerülten.
- Azt, hogy nyugodj le. Ezzel ártasz a kicsinek. - mosolygott, és megsimogatta a hasam.
- Tudom. - vettem mély levegőt, és Duncanra néztem. - Annyira sajnálom, hogy megütöttem...
- Már régóta tűröd a folytonos megaláztatásait. Jól tetted. Már kijárt neki.
- De nem szabad erőszakkal elintéznem... Főleg nem Ryan előtt... Istenem milyen bolond vagyok. - ráztam a fejem mérgesen.
- Ugyanmár. - mosolygott, majd magához húzott, és szorosan megölelt. - Amúgyis, nem vagy trampli. Szerintem ezen a világon sok ember nagyon szivesen felcsinálna. - nevetett.
- Jó azért annyi gyerek nem kell. - nevettem most már én is. Mióta Duncanról kiderült, hogy biszexuális, azóta mintha kicsit közelebb kerültem volna hozzá. Teljesen elfogadtam, és megértettem őt.
- Hazavigyelek?
- Nem kell köszönöm.
- Amúgy anyudék tudják már? - kérdezte, majd ivott az üdítőjéből, amit magával hozott, hisz tudta, hogy teljesen el fog fáradni, ha engem akar üldözni.
- Még nem. Nem is szeretném, hogy egyenlőre megtudják. Így is nehezen viselték, hogy már dolgozok, és nem tanulok. Nem tudom, hogy, hogy fogom elmagyarázni nekik, hogy elköltözöm. Ráadásul egyedül egy lakásba... - vettem mély levegőt.
- Költözz hozzám. - ajánlotta fel, és láttam, hogy felcsillant a szeme, hogy végre nem egyedül fog élni.
- Sajnálom Duncan, de nem. Nekem szükségem van most az egyedüllétre, és arra, hogy egy nyugodt környezetet tudjak kialakítani a gyerekemnek, és magamnak. Lee szomszédságában van egy öreg bácsi, aki el akarja adni a lakásukat. Viszonylag megfelel nekem. Sőt! Az egy palota. Bár most így, ezek után nem tudom, hogy Lee akar-e majd még engem a szomszédságába. - hajtottam le a fejem, és tényleg bántam már azt, amit tettem.
- Biztonsan szeretné, hogy közelebb legyél hozzá. Meghatározó személy vagy az életében. - simogatta meg a karomat, majd hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Vedd fel nyugodtan. - mosolyogtam, és elkezdtem a táskámban kutatni, a rágóm után.
- Lee az... -mondta, mielőtt felvette volna a telefont. - Igen? - szólt bele a telefonba. Hallottam, ahogy Lee mérgesen, de egyben aggódóan kérdezi Dunc-tól..
- Minden rendben van Gabival? - ezzel bebizonyította nekem azt, hogy nem is haragszik rám. Tudtam, hogy ha haragudna, akkor nem kérdezne engem.
- Igen. Már megnyugodott, de amint látom te nem...
- Elegem van ebből a nőből. Utálom a féltékenységét. Miért nem bírja felfogni, hogy köztem és Gabi között csak barátság van? Miért kell olyan dolgokat kitalálni, amik alaptalanok? - hadarta, és miközben ezt hallottam, láttam, ahogy Sammi és Ryan épp kijöttek a stúdióból, és a kocsihoz tartanak. Sammi egyik kezével Ryan kezét fogta, másikkal pedig arcát fogta. Egyszerűen nem tudtam nem elnevetni magam. Hangos kacagásba fogtam...
Duncan szemem irányát követve megnézte, hogy min nevetek, így meglátta Sammit, aki talán még sántítani is elkezdett, hogy sajnáltassa magát.
Nagyon jót nevettem, de aztán eszembe jutott Lee, és rögtn abba is hagytam.
Lee ekkora már lerakta a telefont, és az autómnál állt kétségbeesett szemekkel.
- Menj most inkább a menyasszonyodhoz... - intettem neki, majd Duncanra néztem, hogy szálljon ki a kocsiból, mert indulnék. Adott két puszit, majd kiszállt a kocsiból. Lee nem mozdult, csak rezzenéstelen arccal állt, és szemeivel kérlelt arra, hogy legalább búcsúzzak el tőle. Kinyitottam a kocsiajtót, majd magamhoz húztam, és két puszit adtam az arcára.
- Köszönöm... - nyelt egy nagyot, majd elindult menyasszonya és kisfia után...
Most először éreztem Lee-n azt, hogy inkább velem maradna, mint, hogy a családjához menjen... Meglepődtem, de nem sokkal később már hazafelé kocsikáztam.
Torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Tudtam, szüleim nem fognak csak olyan könnyen elengedni otthonról.
Viszont azt is tudtam, hogy ha kell, akkor köszönés nélkül távozok a családi fészkemből. Nyugodt körülményekre volt szükségem, és otthon ezt valami miatt sose kaptam meg...
Amikor hazaértem, egy újabb vitába érkeztem. Megráztam a fejem, és elindultam befelé... |
Judy: Tetszik... tetszik nagyon tetszik, már alig várom hogy folytasd! Kiváncsi vagyok mi lesz a továbbiakban.
Sziszó: Én (és sztem nem vagyok egyedül vele) szívesen olvasnám a régi történetedet is, így legalább újra tininek érzem magam :) |
Sziasztok!
Judy nekem magyon tetszik eddig a törid és alig várom a folytatását neki, remélem minnél hamarabb lesz neki :)
Csajok valaki még nem akar írni?:P
Nekem van egy régi törim, de nem tudom felrakjam-e.....
Várom rá a javaslatokat! :) Addig is pusz mindenkinek! :) |
Meglepetés az élettől
(1.rész)
-Gabriella Goldwin! - hallottam az ápolónő rekedtes, öreg hangját. Bizonyára már évek óta dohányozhat, ami hangján egyre jobban meghallatszott. Odaléptem hozzá, majd Ő kedves mosolyával együtt bekísért az egyik legjobb londoni kórház, egyik legjobb nőgyógyászához.
Leültem, és pár perc múlva megjelent az orvosom: James Frewer.
- Szép jó napot Gabriella! Már rég láttam. Mi a panasza? - mosolygott, miközben leült velem szembe az asztalához, és kereste a papírjaimat, melyet nem sokkal később már meg is talált.
- Igazából azt érzem, hogy terhes vagyok. - sóhajtottam gondterhelten, majd orvosomra néztem.
- De hisz ez csodálatos! És a büszke apuka? - mosolygott orvosom, mit sem sejtve az apuka kilétéről.
- Az apukával sajnos már külön utakon járunk... - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. Na....ne búslakodjon. Menjen szépen az öltözőbe, készüljön fel, aztán üljön fel a székbe, és utána majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. - mondta, majd előszedett papírokat. Én felálltam a székből, és az öltözőbe mentem, majd rendeltetésészerűen levettem alsóruházatomat, és felültem a székbe.
- Kész vagyok doktorúr... - szóltam ki orvosomnak, aki bejött a vizsgálóba. Felvett egy kesztyűt, majd megmosta a kezét, és leült nőiességemmel szembe. Mindig is kényelmetlenül éreztem magam a nőgyógyászomnál, de mindig rendszeresen eljártam hozzá.
- Na akkor lássuk csak. - kezdett el vizsgálni, közben pedig kérdezgetett. - Terhességi tesztet csinált?
- Igen, hármat is. Egy negatív, két pozitív lett. - ráztam a fejem.
- Nos úgy látom van itt valami. -fejezte be a bennem való "túrkálást", majd felhúzta a felsőmet, és a már ismerős zselével kente be hasamat. - Nézzük meg ultrahanggal is. Tudja, hogy mikor foganhatott a magzat?
- Körülbelül másfél hónapja. - mondtam szomorúan.
- Ne búslakodjon. - tette rám a gépet, ami nem sokkal később, furcsa hangot engedett meg nekem hallani... Egy szabályos...szívdobogás hangja volt.
- Nos igen. Hölgyem, ön már másfél hónapos terhes, ezek szerint. Hallja ezt a hangot? - mosolygott a doktorúr.
- Igen. - néztem a monitorra.
- Ez az ön gyermekének a szívdobogása. - mozgatta közben a gépet a hasamon, ami engedte látni a kicsit.
- Ez az övé? - érzékenyültem el szinte azonnal, és örömkönnyek sokasága gyűlt szemembe. Egy kis lény növekszik közvetlen a szivem alatt, akinek már ilyen szabályos szívverései vannak. Az orvosra néztem, aki időközben kinyomtatott nekem egy képet.
- Hagyjam még egy kicsit, vagy levehetem? - kérdezte dr. Frewer, miután megmutatta a monitoron, hogy hol is helyezkedik el a kisbabám.
- Leveheti nyugodtan. - törölgettem meg a szemeimet.
- Azt hiszem a reakciói egyértelmű jelet adtak a számomra ahhoz, hogy ki merjem mondani, nem kell önt előjegyeznem abortuszra. - húzta le vissza a felsőmet a doktorúr, majd mosolyogva kiment az irodájába, én pedig gyorsan felöltöztem, és miután megigazgattam magam, kimentem hozzá, és leültem vele szembe. Nagyon barátságos kis irodája volt. A fal vajszínű volt, a bútorok sötétbarnák, és nagyon kellemes légkör volt kialakítva. A falon persze egy-két nőgyógyászati kép volt, amit mindenbizonnyal a lehető legelső alkalommal eltűntetnék onnan, ha tehetném, de hát mégis csak meg kell tartani a kórházi légkört is egy kicsit.
- Szóval... - gépelt bőszen a számítógépén valamit.
- Igen doktorúr? - mosolyogtam immáron.
- Szóval. Legközelebb 3 hét múlva kellene találkoznunk, hogy megnézzük minden rendben van-e. Most mindent rendben találtam, és azt hiszem önnel is minden rendben van. A gyulladás a hüvelyében nagyon szépen elmúlt, úgyhogy már nincs semmi nőgyógyászati problémája. Öhm... Biztos, hogy meg szeretné tartani a gyermeket?
- Természetesen. - jelentettem ki, és közben érdeklődve figyeltem az orvost, a továbbiakról, de már nem volt semmi mondanivalója.
- Ennek szívből örülök, kedves Gabriella. Nos, van valami kérdeznivalója?
- Igazából csak annyi, hogy a munkámat meddig végezhetem? - ugyanis szakács voltam egy Gordon Ramsay által működtetett étteremben, ahol nap, mint nap, hatalmas hajtás volt.
- Hát... Tudván az ön munkahelyéről, én azt tanácsolnám, hogy beszélje meg a főnökével, hogy még pár hónapot hagyj maradjon, és kicsit kevesebb munkát végezzen el. Szerintem mindent meg tudnak majd beszélni a főnökével. Az élete továbbra is ugyanúgy működjön mint eddig, csak kicsit jobban figyeljen magára.
- Rendben. Köszönöm szépen. - álltam fel a székből, és az ajtó felé sétáltam. - Viszontlátásra dr. Frewer.
- Viszlát Gabriella! - intett az orvosom, majd kiléptem a szobájából, és lefelé sétáltam az autómhoz.
Miközben lefelé lépcsőztem a második emeletről, hirtelen eszembe jutott az én legjobb barátom, akit már kis korom óta ismerek.
Miután leértem a lépcsőn, és már az autómban ültem, első dolgom volt, hogy a kihangosítóra tegyem a telefonomat, és a legjobb barátomat tárcsázzam.
Már fél perce csörgettem, és ezzel egyidejűleg már az úton kocsikáztam, mire felvette.
- Igen tessék? Lee Ryan. - kapta fel lihegve a telefont.
- Hol jártál báránykám? - nevettem Lee kapkodásán.
- Csak stúdiózunk a srácokkal, és kintfelejtettem a telefonomat a szobában. Miújság?
- Semmi különös. Tudunk valamikor találkozni? - vettem komolyra a hangomat.
- Miért? Mi történt? - éreztem hangjában az aggodalmat.
- Mikor tudunk találkozni? - vettem egy nagy levegőt, hogy sikeresebb legyen az alakításom.
- Gyere a stúdióhoz. Hol vagy most?
- Nem rég jöttem el a kórházból. Kb 10 percnyire vagyok tőled. - szipogtam egyet.
- Siess, addig lerázom a srácokat.
- Ne... Nem kell. Nekik is tudniuk kell erről a dologról. - mondtam szomorú hangon.
- Rendben. Akkor 10 perc múlva. - rakta le a telefont, és lesietett a parkolóba, hogy engem várjon.
10 perc múlva meg is érkeztem a helyszínre, ahol már aggódva várt Lee körmét rágva. Szinte kitépte a kocsim ajtaját, és azonnal megkérdezte, hogy mi a bajom, de én nem szóltam semmit, csak szépen lassan elindultam befelé az ajtón. Mikor beértünk a stúdióba, akkor láttam, hogy egész sokan dolgoznak az új CD-n. Ott volt Lee, Antony, Duncan és Simon. Két hangmérnök, egy menedzser és egy titkárnő, aki ezeknek a férfiaknak leste a kívánságát. Gondolom a szexuális élményt is nyújtott nekik, mivel mindegyik férfi csábosan nézett rá, és kacérkodott vele.
- Szia Gabi. - hallottam szinkromban mindenkitől üdvözlésem.
- Sziasztok. - mosolyogtam, majd Lee is csatlakozott a fiúkhoz, és leült melléjük. Minden szempár rámszegeződött, majd elnevettem magam, és kiböktem.
- Terhes vagyok. - ekkor szinte mindenki meglepődött, legfőképp Lee.
- De kitől? Vagy hogyan? - nézett nagy szemekkel.
- Hát... Van egy fiad, lassan meg kellene tanulnod azt is, hogy hogyan készül. - nevetett Duncan, majd odaépett hozzám, és megölelt. - Gratulálok Gabi. - adott két puszit, majd sorban mindenkitől kaptam, kivéve Lee-t. Nem sokkal később megint bele fogtak a munkába, de Lee nélkül, mert az ő részét már felvették, ahogy Simon-ét is, aki kintmaradt, és elment ebédelni.
Lee pedig még mindig lefagyva ült a kanapén.
- Robert?
- Mindenbizonnyal... - vettem mély levegőt, és éreztem, nemsokára megint eltörik a mécses.
- Sajnálom. Megtartod? - kérdezte érdeklődően.
- Igen. Hallottam a kis szívének a dobogását. Van is képem róla. Már csak anyáéktól kell elköltöznöm. - nyeltem egy nagyot.
- A szomszédunk pont eladja a házát. Költözz oda. Kisegítelek, és majd visszaadod. Ennyit csak megtehetek a keresztgyermekemért. - nevetett.
- Honnan veszed, hogy te leszel a keresztapja? - mosolyodtam el.
- Hát sok választásod nincs. Vagy én, vagy senki más. - nevetett továbbra is.
- Jó hát akkor kizárásos alapon Te leszel a keresztapuka. - nevettem most már én is.
- Már hívom is a szomszédot, hogy találtam a házának egy nagyon jó vevőt, és hogy délután elkezdhetjük intézni a papírokat. - kereste meg a telefonját, de nem engedtem még, hogy telefonáljon...
- Köszönöm Lee. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon, majd megöleltem, és adtam egy puszit az arcára. Talán nem kellett volna, mert Lee a bejárati ajtónak háttal ült, és én pedig a szája sarkára adtam a puszit, úgy, ahogy mindig is szoktuk. Viszont ebben a pillanatban lépett be az ajtón Lee menyasszonya Sammi, és kisfiuk Ryan.
Mély levegőt véve tudtam, hogy ez nem lesz egy könnyű menet...
|
Végre végre újra történet(ek)!!! Már most imádom :):) |
Judy már alig várom az első részt :) |
Kedves Sophie, akkor én (Úgy, mint anno nálam Susie. ) elvenném az oldalad fanfic részlegének a szüzességét. :) Remélem tetszeni fog a történetem, és mindenki kedvét fogja lelni benne. :)
Először az előszó, de szerintem délután meg is érkezik az első rész! :)
ELŐSZÓ
 gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány... A királylány már régóta szerelemre vágyott, és talált is egy királyfit, aki őt a mennyekbe repítette, majd egyik másodpercről a másikra elengedte, és többé nem fogta a kezét. A királylány csak zuhant le....le a mélybe, amíg egyszer csak földet nem ért, és megismerte az igazi valóságos életet, melyben rengeteg királylány, és királyfi szaladgált boldogtalanul, szerelmet keresve.
A királylány az ő kis 22 évével továbbra is szerelmes maradt a királyfiba, aki boldogan élt akkora már a kislányával, és feleségével.
Ebben a mesében nem volt happy end, viszont a királylány reményt nem elveszítve ment tovább útján, és kutatta a szerelmet...
Ebben segítségére volt hű barátja, kiért akár tűzbe is tette volna kezét.
A királylány legjobb barátja a leghíresebb királyfik közé tartozott már évek óta. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, és soha nem csalódtak egymásban. Mindenki azt hitte, hogy a királylány és a királyfi egyszer majd szerelembe esnek, és majd összeházasodnak, de nem így történt...
S, hogy hogyan is kerültek ők a színtiszta életbe? Hogyan kerültek ki az álomvilágból a keserves valóságba? S, miként fogja a királylány átvészelni a szerelmi csalódását? Íme, két lélek története...
|
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
